-
Komolyan? Egy kávézó? Ennél jobb ötletre nem futja? - nézett
rám hitetlenkedve Myron mikor megérkeztünk az én 'meglepetés
helyemre'.
-
Ez a második kedvenc helyem. Az elsőtől meg eltiltottál. - néztem
vádlón rá.
-
Jó, gyere velem! - ragadta meg a csuklom, és a kocsim felé kezdett
húzni. Beültetett az anyósülésbe, ő meg elfoglalta a
vezetőülést.
-
Kocsikulcs. - tartotta a kezét.
-
Tudsz egyáltalán vezetni? - néztem rá felvont szemöldökkel.
-
Kocsikulcs. - ismételte meg. Sóhajtottam, és elkezdtem a táskámba
turkálni az említett tárgy után kutatva.
-
Előre szólók, hogy úgy vezess, hogy nem áll szándékomban még
meghalni, oké? - dobtam a tenyerébe a kulcsot. Válaszul csak
horkantott, majd elindította az autót. Pár percen keresztül csend
honolt körülöttünk, amit végül én törtem meg. - Hova megyünk?
-
Meglepetés. - válaszolta. - És nem olyan gagyi meglepetés, mint
például egy kávézó. - tette még hozzá, mire csak megforgattam
a szemeim. Az út további részében senki nem mondott semmit.
Mindketten az útra koncentráltunk. Az erdő felé tartottunk.
Próbáltam kitalálni mi a végállomás, aztán leesett.
-
A tóhoz viszel? - vigyorogtam, de ő nem válaszolt - A hallgatás
néma beleegyezés! - örvendeztem. Pár percen belül csakugyan a tó
mellett kötöttünk ki. Mindketten kiszálltunk a kocsiból. Ő
közelebb ment a tóhoz, és megfogott egy kavicsot, feldobta, majd
elkapta, miközben engem figyelt. - Na, mit csináljunk? - kérdeztem
miközben nekitámaszkodtam a kocsinak.
-
Te mit szoktál itt csinálni? - kérdezte, majd elhajította a követ
a tó vize felé. A pici kődarabka még négyszer is pattant a víz
felszínén, mire végül elsüllyedt.
-
Te tudsz kacsázni? - derült fel az arcom.
-
Mit gondolsz az előbbi cselekedetem után? - vonta fel a
szemöldökét.
-
Megtanítasz? - néztem rá bociszemekkel.
-
Ne mondd, hogy annyira béna vagy hogy még kacsázni se tudsz? -
nézett rám hitetlenkedve.
-
Legyél már kedvesebb. - biggyesztettem le az ajkam.
-
Nem akartam megingatni a lelki egyensúlyod, csak új nekem az
ilyesfajta szerencsétlenség mint amilyet te produkálni szoktál. -
én válaszul csak ráöltöttem a nyelvem. Újra elővette azt a
csábos félmosolyát. - Na gyere, megmutatom, hogy kell.
Felkapott
egy lapos kavicsot, majd beállt mögém. Egyik kezével a derekam
fogta, a másikkal a kezembe rakta a követ, majd megragadta a
kavicsot tartó kezem, és dobóállásba helyezte azt. Viszont még
mielőtt elhajítottuk volna, hallottam, hogy kuncog. Kibontakoztam a
fogásából, majd leültem az egyik tó partján lévő fatövébe.
-
Utoljára bántottál meg Myron Hale! - böktem rá sértődötten.
-
Jaj cica, ne legyél ilyen. - mosolygott rám.
-
Hagyj! - mondtam, mire leguggolt elém.
-
Miért sértődtél be édes? - nézett mélyen a szemembe, de nem
válaszoltam - Ó, szóval magad se tudod. - vigyorodott el. - Hát
jó, ha kitaláltad mi a bajod, én itt leszek! - állt fel, és
újabb köveket gyűjtött amivel kacsázni tud. Pár percig csöndben
figyeltem, majd mikor láttam, hogy annyira belemelegedett a
dobálózásba, hogy elfelejtkezett a külvilágról, óvatosan
felkeltem, és mögé settenkedtem.
-
Bú! - ugrottam rá a hátára, mire elvesztette az egyensúlyát, és
pofával beleesett a tóba, velem együtt. Majdnem megfulladtam, de
nem a víztől, hanem a nevetéstől.
-
Ó, szóval ez vicces volt? - nézett rám ördögien.
-
Nagyon. - nevettem tovább.
-
Akkor ezen szakadni fogsz! - mondta, majd felkapott, és eldobott a
tó közepe felé mint egy zsákot. Felsikítottam, majd elsüllyedtem
a vízben. Elég mély volt már ott a víz, nem ért le a lábam,
viszont tudtam úszni, szóval nem estem kétségbe. Mikor felúsztam
a víz tetejére, vettem észre, hogy Myron majd meghal a röhögéstől.
-
Na EZ volt vicces! - röhögött.
-
Ha-ha. - mondtam unottan majd odaúsztam hozzá. - Nem vagy vicces. -
csóváltam a fejem.
-
Azt mondod? - vonta fel az egyik szemöldökét, és elővette újra
azt az ellenállhatatlan féloldalas mosolyát.
-
Azt. - fontam össze magam előtt a kezeim mire felkacagott.
-
Na gyere cica, lilul a szád. - rángatott a csuklómnál fogva a
partra. Csalódottan követtem, mivel szívesen hülyéskedtem volna
vele még a vízben.
-
Anyám meg fog ölni. - nevettem fel, mikor észrevettem, hogy a
cipőm egyik fele eltűnt.
-
Mert? - nézett rám Myron, miközben beszállt az autóba.
-
Eltűnt a cipőjének a párja. - szálltam be mellé.
-
Gratulálok! - indította el a kocsit. - Na, akkor gondolom most már
haza.
-
Hát, át kéne öltöznöm... - néztem végig magamon.
-
Akkor majd megyek korrepetálásra. - mondta.
-
Oké, ötkor akkor megint, jó? - néztem rá. Csak egy aprót
bólintott. Az út további részében nem beszéltünk már.
-
Megérkeztünk. - jelentette be, és kiszállt a kocsiból, egy
kisebb fáziskéséssel én is követtem a példáját.
-
Kocsikulcs - tartottam most én a markom mosolyogva.
-
Tessék! - dobta oda, és kis híján sikerült is elkapnom. -
Istenem. - temette röhögve az arcát a kezébe.
-
Nem nevet! Együtt érez! - szóltam rá és felvettem a kulcsot.
-
Viszlát Lucy Miller. - intett azzal a szexi mosolyával, mire én
azt hiszem elpirultam egy kicsit.
-
Szia Myron. - köszöntem el, majd begaloppoztam a házba. Vigyorogva
konstatáltam, hogy ez volt az egyik legjobb délutánom.
Sziasztok! Nézzetek be hozzám ide: http://haamesekvaloravalnak.blogspot.hu/ Ugyanis van itt számotokra valamim!!
VálaszTörlés